Minden, amit eddig nem tudtál a lebomló műanyagokról

Minden, amit eddig nem tudtál a lebomló műanyagokról

Napjainkban globális problémát okoz, hogy a nagy mennyiségű műanyag hulladék “elözönli” a környezetünket. Ugyanis a klasszikus műanyag termékek nem képesek úgy lebomlani, mint más hulladékok. De nem csak az eldobált műanyagok szennyezik a környezetet és veszélyeztetik a vizek élővilágát! Sok helyen a hulladéktárolás sincs megoldva, hiszen a rendelkezésre álló hely véges. Ezért kiemelt figyelmet kell fordítanunk mind a háztartásokban keletkező, mind pedig a vállalkozások által generált hulladék kezelésének megoldására. Az Oxygeni Hair küldetésének tekinti a környezettudatos gondolkodásmód széles körben való terjesztését, éppen ezért igyekszünk segítséget nyújtani a szalonoknak, fodrászoknak és vendégeinknek az ökológiai lábnyomuk csökkentésében is. Erre nyújthat megoldást a lebomló műanyag.

A lebomló műanyag lehet a megoldás a környezetszennyezés enyhítésére

A tudomány a lebomló műanyag flakonok mögött

Háromféle lebomló műanyag létezik. Az egyik a PLA, amely egy kukoricakeményítőből készített anyag, és csak kereskedelmi komposztáló körülmények között, hő hatására bomlik le. A másik az oxidatív úton lebomló műanyag, amely egy olyan adalékanyaggal érhető el, ami oxigén, hő és nedvesség hatására bontja le a műanyagot. A harmadik pedig a legújabb technológia, a mikrobiológiailag lebomló műanyag. Ez utóbbi technológia arra alapul, hogy a természetben előforduló mikroorganizmusok képesek lebontani a műanyagot, de a hagyományos műanyagok nem vonzzák a lebomlást elősegítő mikrobákat. Azonban ez a polimer adalékanyag a komposztálás biológiai környezetében magához vonzza a mikrobákat, és ezzel elősegíti a mikrobiális kolonizációt, azaz a műanyag mikrobiológiai lebomlásának folyamatát.

Hogyan bomlik le egy műanyag flakon?

Az adalékanyag segítségével a műanyaghoz vonzott mikroorganizmusok elkezdik lebontani a polimer láncot. Amint a mikrobák elfogyasztják a műanyagot, az biomasszává alakul, a mikrobák pedig a természetes tápláléklánc részeként folytatják a körforgást.

Hogyan lesz egy flakon könnyen lebomló mégis strapabíró, azaz hogyan tudjuk “időzíteni” a lebomlást?

A mikrobiológiai úton lebomló anyagok sem bomlanak le bárhol a környezetben. A szóbanforgó polimer adalékanyag úgy lett megtervezve, hogy a biológiai bomlási folyamat csak meghatározott – a hulladéklerakóban előforduló – mikrobák jelenlétében menjen végbe. A bomlási folyamat tehát aktív mikrobiális környezetet igényel. Ezért az adalékkal kezelt műanyag flakonok ugyanolyan tartósak, mint nem lebomló társaik, és csak a hulladéklerakóban kezdődik el a lebomlásuk, a raktározás, szállítás, és felhasználás során előforduló környezeti hatásokra nem.

Lehet egy flakon egyszerre újrahasznosítható és lebomló műanyag

Lehet egy műanyag flakon egyszerre újrahasznosítható és lebomló is?

Igen! Ez az adalékanyag nem változtatja meg a termék alap szerkezetét, súlyát, sűrűségét, és ellenálló képességét hő, oxigén vagy UV fény hatására, ezért ugyanúgy újrahasznosítható, mint a speciális polimer adalékanyaggal nem kezelt műanyagok.

Biztonságosak a biológiailag lebomló műanyag flakonok?

Az adalékanyagot számos független szervezet (Keller&Heckman, SGS, Intertek, UL) vizsgálta laboratóriumi tesztekkel, amik megállapították, hogy az ezzel kezelt műanyag flakonok megfelelnek a legszigorúbb európai vegyi anyagokkal kapcsolatos és fogyasztóvédelmi biztonsági előírásoknak (CPSIA, REACH, CONEG, RoHS).

Az Oxygeni Hair környezetünk védelme mellett döntött

Fogyasztóként, de főleg márkaként felelősek vagyunk választásainkkal a környezetünkért. Az Oxygeni Hair a vegán natúrkozmetikumok és a környezetvédelem mellett döntött. Fontos számunkra vendégeink, hajgyógyászaink és Földünk egészsége, ezért termékeink 100%-ban vegánok, 100%-ban természetes hatóanyagokat tartalmaznak, a gyártás során nem végzünk állatkísérleteket, termékeink csomagolása pedig biológiailag lebomló műanyagból készül. A csomagolások kialakításánál a mennyiségekre is figyeltünk, 1 literes termékeink is vannak, amivel még inkább csökkentheted a felhalmozott műanyag hulladékmennyiséget az otthonodban és a szalonokban is!

Ismerd meg Te is vegán termékeinket!

Tudj meg többet termékeink összetételéről!

Tudj meg többet rólunk és értékeinkről!



Érdekelnek a természetes hajápolási tippek szakembereinktől? Iratkozz fel hírlevelünkre!       Hírlevél feliratkozás