Hajgyógyászok véleménye az oxigénterápiáról

HAJGYÓGYÁSZOK VÉLEMÉNYE AZ OXIGÉNTERÁPIÁRÓL

Bácsalmási Mariann
Vezető-Oktató hajgyógyász

“Hozzám mindig is közelebb állt a naturkozmetika – biokozmetikai vonal, így saját márkám megalkotásában ez döntő szerepet játszott. Az Oxygeni Hair hajápolási termékei kizárólag természetes anyagokat tartalmaznak, állatkísérletektől mentesek, nem szennyezik a környezetet és csomagolásuk újrahasznosítható- lebomló anyagból készült. Az oxigénterápiás hajgyógyászati kezelés és a hozzá tartozó termékek forradalmi újdonságnak számítanak a hajgyógyászatban, hiszen ez az első valódi immunterápia a hajgyógyászatban .” – Bácsalmási Mariann – a márkáról és az oxigénterápiáról

“Munkám során olyan hajgyógyászokat képzek, akik maximális szakmaisággal, odafigyeléssel és körültekintéssel végzik munkájukat. A hajgyógyászat komplex tudást igényel, mely nem merül ki a diagnózisnál és a kezelés elvégzésénél. Nem engedjük el a termékeinkkel dolgozó szakemberek kezét, folyamatosan segítjük munkájukat és ezzel biztosítjuk vendégeik elégedettségét.” – Bácsalmási Mariann – az oktatásról

1

Horváth Virág
Hajgyógyász 

“Szakemberként azt tudom tanácsolni minden egészségtudatos embernek, hogy ápolják megfelelően a fejbőrüket és fektessenek hangsúlyt a megelőzésére, mivel számos kellemetlen fejbőr betegség alakulhat ki, ártalmatlannak tűnő tünetekből. Napjainkban számos tényező roncsolja a hajat és a fejbőrt pl.: UV sugárzás, nagyvárosi élet, szmog, nem megfelelő hatóanyagú kozmetikumok használata, stressz, egészségtelen táplálkozás. 

Ezekből a káros tényezőkből kialakulhat a zsíros, korpás, száraz fejbőr és haj, ami a mindennapi életet teszi kellemetlenné, és sokszor látom, hogy ezek az alap problémák hanyag kezelése miatt, komoly fejbőr betegségek alakulnak ki pl.:  hajhullás, gombás fejbőr stb.
Tapasztalatim szerint az Oxigénterápia az egyik leghatékonyabb módszer a fejbőr tisztítására, ápolására. Az Oxigénterápia segít a zsíros, száraz, korpás fejbőrrel és hajjal járó tünetek megszüntetésére, ezáltal a komolyabb fejbőr betegségek kialakulásának megakadályozására is kiváló megoldást nyújt.” 

5

Kárpáti Valentin
Fodrász – Hajgyógyász

“Fodrászként azt gondolom, hogy a gyönyörű frizura alapja az egészséges fejbőr és haj. A fejbőr megfelelő ápolása, tisztán tartása és kezelése egy alapvető higiénia tényező. A mai világban a fogyasztók rengeteg kozmetikai termékkel és szolgáltatással találkoznak, ami megnehezíti a dolgukat a hajápolásban. Fontos, hogy arra törekedjünk, hogy minél természetesebb termékekkel és szolgáltatásokkal ápoljuk a bőrünket.

Véleményem szerint az Oxigénterápia azért kiváló szolgáltatás, mert teljesen megtisztítja a hétköznapi szennyeződésektől, szmogtól a fejbőrt. A terápia során a bőr pH értékét visszaállítjuk és vitaminokat juttatunk a fejbőr mélyebb rétegeibe, ennek köszönhetően a hajhagymák fellélegeznek, a haj dúsabb lesz és gyorsabban fog nőni.”

3

Dr. Varga Tamás
Bőrgyógyász

“A pácienseim között van olyan aki úgy jött el hozzám, hogy teljesen kétségbe esett a hajhullásuk vagy az ekcémájuk megerősödése miatt. Számos olyan esettel is találkoztam, hogy félrekezelték a pácienseimet és ezáltal még inkább reménytelen helyzetbe érezték magukat. 

Szerencsére  Amerikában már évekkel ezelőtt kifejlesztett Oxigénterápiás kezelést, ami  az ekcémás fejbőrre és a hajhullásra is kiváló megoldást nyújt. A kezelések mellett fontos a kliensek hozzáállása és megfelelő otthoni fejbőr ápolási rutinja, ebben természetesen támogatást nyújtok a személyes konzultációk során.” 

4

Németh Renáta
Fodrász – Hajgyógyász

“Amióta a szakmában vagyok rengeteg fejbőr kezeléssel és terápiával találkoztam már, de egyik sem volt olyan hatásos, mint az amerikai eredetű Oxigénterápia. Európában ez a kezelés újkeletűnek számít, de ez az egyik legeredményesebb terápia, amivel eddig találkoztam. 

Munkám során megfordultak már nálam olyan vendégekkel akik hajhullással, ekcémával, erős korpásodással küzdöttek, és szinte reménytelen volt a helyzetük, mivel ezernyi terméket és szolgáltatást kipróbáltak már és egyik sem vált a javukra. Az Oxigénterápia kezelések sikerességét az oxigén, a kéregtelenítés és a vitaminkoktél adja, így akár a komolyabb problémákra is megoldást nyújt.”

kuvik-erika-hajgyogyasz

Kuvik Erika
Fodrász – Hajgyógyász 

2018 óta dolgozom a Szabó Imre Hair & Beauty budai szalonjában. Már a kezdeteknél felkeltette az érdeklődésemet a hajgyógyászat. Azóta számos továbbképzésen vettem részt, melyek során elsajátíthattam azt a kellő tudást, ami álltál mára már jómagam is a hajgyógyászok csapatát erősíthetem. Számomra a legfontosabb, hogy a fejbőrproblémával küzdő vendégeinknek megoldást tudunk nyújtani az oxigénterápia segítségével, amely alkalmazása során a tünetek megszűnnek és a haj is új életre kel. Lenyűgöző eredményeket érünk el,mint például hajhullás megszünése, nincsen többe ritkuló haj,csak dúsuló hajkorona és egészséges hajszálak, megszűnik a zsírosodás, a korpa, és abba marad a kopaszodás, ami helyett új hajszálak jelennek meg. Ezekre és még sok más problémára is megoldás a kezelés. Keressenek bátran és forduljanak hozzám bizalommal.”

vaczi-krisztián-hajgyogyasz

Váczi Krisztián
Fodrász – Hajgyógyász 

“Rengeteg otthon elvégezhető és professzionális fejbőrápoló kezelésről hallottam már, melyek némelyike hatásos, de sokszor csalódnak a felhasználók. Az oxigénterápia minden egyes kezelése után jól láthatóak és érezhetőek az eredmények. Különböző haj és fejbőr problémákkal keresnek meg vendégeim a hajhullástól az ekcémáig, nem volt olyan alkalom, hogy ne eredményezte volna a probléma megszűnését a terápia. Persze ehhez az is kell, hogy a vendég komolyan vegye a terápiát és ő maga is mindent megtegyen annak érdekében, hogy fejbőre újra egészséges legyen, ezért minden esetben egy előzetes konzultációt, majd a kezelés után is részletes információt adok, mire kell figyelni.

Már maga a nagy dózisú oxigén is jó hatással van a hajhagymák fejlődésére, a vitaminkoktél, amit ezzel a sejtekbe juttathatunk pedig kiemelkedően fontos anyagokkal járul hozzá mind a bőr, mind a hajhagymák megfelelő működéséhez. Mindig izgatottan várom vendégeim tapasztalatait és figyelem fejbőrük állapotának javulását, hajhullásuk megszűnését és azt, milyen egészséges és élettel teli lesz frizurájuk.”

futo-zsuzsanna-hajgyogyasz

Futó Zsuzsanna
Fodrász – Hajgyógyász 

“Hajgyógyászként a frizura formája és színe mellett nagyon fontosnak tartom, a haj minőségét, ápoltságát! Fodrászként leginkább a hajszálak sérülésének minőségjavításával foglalkoztunk, krémekkel, pakolásokkal, szerkezetjavító kezelésekkel. De a hajhagymákig nem tudtunk lehatolni ezekkel az anyagokkal, pedig ott igényli a legnagyobb tápanyagot a hajunk. Sok esetben a haj problémái a “gyökerektől” (hajhagymáktól) a fej bőrből erednek. (ritkuló haj, kopaszodó haj, gyulladt fejbőr, seborea, korpa, ekcéma, fejbőrszárazság). Ezekre a problémákra ad választ, az oxigénterápia. Vendégeink többsége, reményvesztve érkezik hozzánk (évek óta járnak bőrgyógyászhoz, kipróbáltak mindenféle csodaszert, hosszú távú javulást, egyik sem eredményezve). Tapasztalataim szerint az oxigénterápia gyorsan reagál, tartósan jó eredményekkel. A kezelés egy 3 lépésből álló, tisztító kezeléssel kezdődik, melynek eredményeképpen a fejbőr, zsírmentes, elhalt hámrétegtől megtisztult, baktérium mentes lesz, amin keresztül, már át tudjuk juttatni a vitaminkoncentrátumot, egészen a hajhagymákig. A fejbőr fellélegzik, és egy nagy dózisú “vitaminbombát” (tápanyagot) kap a hajhagyma. Ezáltal ezt a kezelést mindenkinek ajánlani tudom.

12

Dr. Gyeong Hayun
Bőrgyógyász

“Bőrgyógyászként azt tapasztalom, hogy a bőr és a fejbőr egészsége az egyik legalapvetőbb tényező a hétköznapi élet élhetőségének érdekében. Ha csúnya a bőrünk, vagy van valamilyen bőrhibánk az megnehezíti, hogy magabiztosak legyünk a hétköznapok során, kellemetlenül és feszélyezve érezhetjük magunkat embertársaink között, sok betegemnél látom, hogy kerülik a társasági életet, ezáltal számos élményről és boldogság forrásról lemaradnak. 

Azt javaslom mindenkinek aki bőr vagy fejbőrproblémával küzd, hogy ne alkudjanak meg, ne mondjanak le a pozitív élményekről a betegségük miatt, hanem vegyék kezükbe az irányítást és testhezálló terápiával kezeljék a betegségüket.
Szaktudásom szerint a nagy múlttal rendelkező amerikából eredeztető Oxigénterápia kiváló a bőr és fejbőrbetegségek enyhítésére és gyógyítására, számos páciensemnél már az első kezelés után látható volt a pozitív eredmény, a többi kezelés után már jellemzően eltüntek az adott bőrbetegségek kellemetlen tünetei és a vendégeim újra felszabadultam vetették bele magukat a hétköznapi életbe.”

7

Kovács Hajnalka
Fodrász – Hajgyógyász

“Számos olyan vendégem úgy jött el az első Oxigénterápiás kezelésre, hogy kibírhatatlan hajhullással küzdött és már minden lehetséges módszert kipróbáltak de hatásos eredményt egyik sem nyújtott. A kezelések során az első lépés, hogy mikrokamerával megvizsgáljuk a hajszerkezetet és diagnosztizáljuk az eredményt, ezután megtudjuk állapítani, hogy hány kezelés szükséges a hajhullás megállításához és visszafordításához. 

Már az első kezelés után is látványos az eredmény a hajhullással küzdőknél, mivel számos vitamint és ásványianyagot juttatunk a fejbőr mélyebb rétegeibe. A kezelést ajánlom minden olyan embernek aki szeretne megszabadulni a hajhullástól és újra egészséges fejbőrre és szép hajra vágyik.”

varga-szabolcs-hajgyogyasz

Varga Szabolcs
Fodrász – Hajgyógyász

“Az oxigén terápiáról az egyik legfontosabb tudni való,hogy az egy tünetmentesítő kezelés ,melyet kúra szerűen alkalmazunk a fejbőrön. Bár számos esetben már az első alkalom után nagy mértékben tapasztalnak javulást a vendégeink, a hosszabb távú sikeres javulás érdekében,minimum 5-10 alkalmat szoktam javasolni. A  továbbképzéseken való részvételem alatt sajátítottam el a hajgyógyászatról való jelenlegi tudásom. A terápia többek között hajhullás, ekcéma, férfias kopaszodás,zsíros fejbőr, korpa és egyéb más fejbőrprobléma kezelésére jelenthet megoldást. Azoknak az emberek akik ezekkel a problémákkal küzdenek a mindennapokban, számukra leginkább ajánlott  a kezelés! Kérem forduljon hozzám bizalommal. “

karman-bea-hajgyogyasz

Kármán Beáta
Fodrász – Hajgyógyász

“10 éves szakmai utam során sok fejbőr illetve hajproblémával, kóros hajhullással és kopaszodással találkoztam így már korán elkezdtem keresni a megoldást, hogy mivel segíthetnék a hozzám fordulóknak. A Szabó Imre Hair and Beauty pesti csapatához csatlakozásom után elvégeztem az Oxygeni Hair hajgyógyászati képzését, ami által végre megoldást nyújthattam a vendégeim számára! Azóta sok boldog egészséges kliensek sorát tudhatom magam mögött! Ha Te is küzdesz valamilyen problémával, vagy csak szeretnéd, hogy a hajad mindenki által irigyelt szépségben tündököljön, keress fel bizalommal, hogy együtt a számodra megfelelő kezelés sorozatot  tudjunk összeállítani!”

patonai-évi-hajgyógyász

Patonai Éva
Fodrász – Hajgyógyász

Hajgyógyászként sikerült a szakma igazi rejtelmeivel is megismerkednem, így vendégeim frizuráit nem csak kívülről, hanem belülről is maximálisan tudom ápolni. Sokan nem tudják, de a különböző fejbőr és hajszerkezeti problémákat, melynek valamelyik formája tízből kilenc embert érintenek, legtöbbször a hajhagymák nem megfelelő vér és oxigén ellátása okozza. “

 Napról napra többet tanulok, a fejlődésemben sokat segített Szabó Imre mesterfodrász. Igyekszem mindig a maximumot nyújtani a vendégeimnek. Nagyon fontos számomra a vendégem saját egyénisége, arc karaktere és természetesen az ő elképzelése, kívánsága, hogy maximálisan elégedett legyen az eredménnyel.”

Nézd meg oxigénterápiás eredményeinket, kövess minket: 

facebook
instagram